Biztonság a hálón és a számítógépen

Az oldal utoljára frissítve: 2014. október 02. csütörtök 21:37

Az XP és az Officee 2003 közelgő alkonya 2014.01. Szilasssi Andrea
     
     
     
     

 

Az XP és az Office 2003 közelgő alkonya

Szilassi Andrea

2014. április 8. – ettől a naptól várhatóan leáldozik a Windows XP operációs rendszernek és az Office programok 2003. évi verziójának.  Sőt, harmadik csapásként azt is bejelentette a Microsoft, hogy ettől kezdve leállítja a Microsoft Security Essential további folyamatos frissítését, amely vírusok és kémprogramok ellen nyújt hathatós védelmet ingyen. (Szerencsére ez utóbbit egy évvel elhalasztották.)

Több okból is fontosnak tartjuk részletesebben is foglalkozni a fenti témával. Először is, a Windows XP még mindig a második legelterjedtebb operációs rendszer világszerte, szoftverként egyedülállóan magas kort ért meg. Ennek persze az a nyitja, hogy a Microsoft folyamatos terméktámogatást nyújtott a kezdetektől mindmáig azoknak, akik legálisan vásárolt példánnyal rendelkeznek az operációs rendszerből, illetve az irodai programcsomagjukból. A személyi számítógépek negyedén még mindig XP fut, amely azt mutatja, hogy a felhasználók többsége elégedett rendszerével.  Sokakat érint tehát ez a probléma, s a döntés kényszere.

A második ok, amiért részletesebben foglalkozunk ezzel az üggyel, az a kérdés bonyolultsága. Nem olyan egyszerű ezt a döntést meghozni! Mert bár lehet tájékozódni számítógépünk műszaki paramétereiről és a Windows 8 rendszerkövetelményeiről, de ez biztosan nem lesz elégséges, hiszen az eszközillesztő programok kompatibilitása ugyancsak fontos feltétel. Ezekrő pedig semmit sem tudhatunk meg a rendszerinformációk alapján. Lehetetlennek tűnő vállalkozás ugyanakkor szimulálni az XP-váltás utáni működést a számítógépen, amíg a változtatás maga be nem következett. Vagy mégsem?

 

Mit kínál a váltáshoz a Microsoft?

Letölthet egy Windows XP átállási útmutató című pdf dokumentum, amelyből részletesen megtudhatjuk erre a kérdésre a választ. Ne számítsunk azonban személyre szabott megoldási javaslatokra ebből a brossurából!

Ajánlok még egy gyakori kérdéseket - válaszokat tartalmazó weboldalt is e témában itt: http://windows.microsoft.com/hu-hu/windows-8/upgrade-to-windows-8# 

Harmadikként egy oktatófilmre szeretném felhívni a figyelmet. [1] Tavaly év vége felé részt vettem egy Microsoft által szervezett webináriumon, amelyben Szirtes István beszélt arról, hogy milyen kockázatokat rejt magában a változás. Tanácsokat hallhattunk arról is, milyen teendőket javasol az érintetteknek. Foglalkozott azzal a fontos kérdéssel is, hogyan lehet tesztelni a gépeinket, futtatható-e rajtuk a magasabb verziójú rendszer? Érintette azt is, hogy mi lesz a megszokott és kedvelt szoftverjeinkkel a megváltozott környezetben: futtathatók lesznek gond nélkül, vagy szükségessé válik megvásárolni a magasabb verziójú változatot?

A vizsgálat módja

Ennek teszteléséhez segítséget nyújt a Microsoft által kifejlesztett két, ún. Frissítési Segéd alkalmazás: a Windows Update Assistant és a Windows 8 Update Assistant. Ez utóbbit szükséges letölteni és alkalmazni azoknak, akik XP vagy Vista rendszert használnak. Az első segédprogram 8.1-re teszteli a gépet, ezért Vistára és XP-re nem használható. Ezeknél a rendszereknél ugyanis legfeljebb a Windows 8 lehet az elérendő frissítés. A kompatibilitási vizsgálat bevizsgálja mind a hardver, mind az illesztő programok, valamint az összes, telepített szoftver alkalmasságát.

Ennek eredményeként egy részletes dokumentumot kapunk közérthető, magyar nyelven fogalmazva. A listában megtaláljuk a számítógépen telepített programjainkat a használhatóság szempontjából csoportosítva. A kompatibilis alkalmazások mellett várhatóan lesz egy ellenőrzést igénylő szoftveri kör is, amelyben a név mellett olvashatunk információt arról is, hogy létezik-e letölthető frissítés az adott programhoz a fejlesztők webhelyén, vagy nincs ilyen. Ebben az esetben csak le kell tölteni a frissített verziót a zökkenőmentes használat érdekében az új operációs rendszer telepítését követően. További alternatívát jelent, amikor nincs ugyan frissítés, de létezik egyéb segítség a fejlesztőktől – ez általában más alkalmazást jelent ugyanarra a funkcióra. Minden bizonnyal lesznek olyan szoftverek is a harmadik csoportban, amelyek nem kompatibilisek, mert a gyártó nem gondoskodott frissítésről az új operációs rendszerekhez, vagy a számítógép alapvetően nem alkalmas bizonyos új funkciókra. Ez a gond a hardverproblémát leszámítva rendezhető, ha keresünk más gyártótól hasonló feladatra szoftvert.

 

Az ellenőrzendő programok körében ennél a gépnél találunk olyan Windows 8 funkciókat, amelyeket a számítógép hardvere nem támogat. Ettől függetlenül, összességében nézve ez a gép alkalmas a magasabb verziójú Windows futtatására.

Első alternatíva: új gép vásárlása

Amennyiben nem kompatibilis számítógépünk a Windows 8-cal, még mindig van esélyünk arra, hogy továbbra is biztonságban tudjuk számítógépen tárolt anyagainkat.

Vásárolhatunk új számítógépet, de az ajánlatokat figyelmesen nézzük át, ugyanis a kedvező áron kínált gépeken általában nem Windows operációs rendszer fut, és vannak egyéb félrevezető tényezők is. Persze nem mindenki ragaszkodik a Windowshoz, de aki igen, annak érdemes odafigyelnie, milyen operációs rendszerrel rendelkezik az ajánlatban szereplő eszköz. Aki laptopot szeretne, annak különösen javasolt a figyelmes olvasás, ugyanis a notebookokkal együtt keverve kínálják a jóval kevesebb tudású netbookokat is.  Javasolt számítógéphez értő ismerős segítségét igénybe venni a vásárláshoz, és nem utolsósorban megfelelő időt szánni a körültekintő választásra.

Második alternatíva: váltás más operációs rendszerre

Frissíthetünk Windows 7-re is, ennek még tart több évig a terméktámogatása, de ez sem lesz olcsó megoldás. Frissíthetünk más, nyílt forráskódú operációs rendszerre, pl. Linuxra vagy Ubuntura – de ezek nyilván különböznek a megszokott Windowstól, ráadásul így is nélkülöznünk kell a terméktámogatásokat, hiszen ezekhez a rendszerekhez alapvetően nem létezik ez. Legfeljebb újabb verziók vannak, amelyeket opcionálisan telepíteni lehet, ha valaki tudomást szerez róla.

Harmadik alternatíva: tétlen belenyugvás a megváltoztathatatlanba

Nem ajánlom semmiképpen sem a terméktámogatás nélküli használatot! Éppen az XP elterjedtsége miatt sok fenyegetésnek volt eddig kitéve a rendszer és az Office szoftverek. Rosszindulatú próbálkozások ezután is várhatóak majd, amelyek kihasználják a rendszer sebezhetőségét, amelyet erre specializálódott, programozásban jártas emberek készítenek.

Itt van például egy CriptoLocker nevű, ransomware típusú vírus, amely kifejezetten azokon a számítógépeken tud ártani, amelyeken nem lettek telepítve a Microsoft biztonsági frissítései, pedig ezek legálisan vásárolt licenc birtokában mindenki számára ingyen rendelkezésre állnak. A CriptoLocker zsaroló vírus fertőződés esetén titkosítja mindenféle adatállományunkat, beleértve a pendrive-okat, külső winchestereket, sőt akár bizonyos típusú felhőalapú tárhelyeinket is! Elveszhetnek sok év alatt összegyűjtött munkáink, képeink és egyéb dokumentumaink! A feloldó kulcsért cserébe váltságdíjat kérnek az áldozattól, amelynek megfizetésére általában 72 óra áll rendelkezésre. Részletesen olvashatnak erről a problémáról többek között a PC Fórum alábbi cikkében.[2]

Az Office további alkalmazásának lehetőségei

Mint tudjuk, a 2003-as verziót a jelenlegi bejelentés szerint nem fejleszti tovább a Microsoft. Mindezek ellenére várhatóan használható marad a program Windows 8 platformon is − igaz, frissítések nélkül. A Windows 8-nál az operációs rendszerbe beépülő Windows Defender ugyanis biztosan megvédi adatállományainkat a kártékony próbálkozásoktól. Az Office 2003 frissítésének hiánya közel nem olyan súlyú, mint amilyen sebezhetőséget jelent ez az operációs rendszernél. Dönthetünk még irodai programcsomagok tekintetében a Google Drive vagy SkyDrive alkalmazása mellett. (Utóbbit nemrégiben OneDrive-ra keresztelték.) Ez a felhőalapú szolgáltatás azonban csak online használatot enged, azt is csökkentett funkcionalitással. Mindazonáltal nem jár semmilyen költséggel. Az új, 2013-as verzióra váltás esetében több választási lehetőségünk is van. A diákok, pedagógusok továbbra is kedvezményesen juthatnak hozzá az Office termékekhez. Más felhasználók, továbbá a nonprofit és az üzleti szektor számára pedig továbbra is létezik külön szoftver termék- vagy mennyiségi licencvásárlás lehetősége, valamint egy új, havidíjas előfizetési konstrukció is, amelynek díját a munkavállalók száma alapján határozza meg a Microsoft. Utóbbinak Office 365 ProPlus a neve.